- Sabaku-ház, miben segíthetek? - hallatszott egy középkorú férfi hangja, aki valószínűleg a komornyik volt. Mély lélegzetet vett, majd bátortalanul bejelentkezett.
- Oguri Ayumi vagyok, csak meghívókat hoztam a fivéreknek.
- Ó! A fiatal úrfi aggódott önért, azonnal nyitom! - és már nyomta is a gombot, így a lánynak esélye sem volt, hogy szóljon, hogy nem akar bemenni. Hiába kiabált, a férfi nem hallotta. Csalódottan botorkált át az udvaron. Bent a komornyik mellett az apjuk állt. Mikor meglátta a lányt közelebb lépett, de kartávolságon kívül maradt.
- Á! A kisasszony. A fiam most hátul van, nemsokára szólnak neki.
- Köszönöm, nem szükséges. Ezeket a meghívókat hoztam csupán, a húgom küldi őket. - azzal átnyújtotta a lapokat, és meghajolt. Kifelé indulva még kellemes új évet kívánt. A férfi csak bámult utána, de semmit sem értett. Ekkor a bejárat felől a középső testvér érkezett.
- Nocsak! Téged is látni? - de nem kapott választ, a lány csak elsétált mellette a kijárat felé. A fiú elkapta a kilincset, és elállta az útját.
- Egy órán belül vacsorázunk, maradnod kell. Az öcsém majd haza kísér. - Ayumi felkapta a fejét, semmiképp sem szándékozott volna maradni vacsorára. Fejrázással adta tudtára a jelenlévőknek, véleményét, de a fiú lerángatta róla a kabátját és a komornyikhoz vitte.
- Kérem, még egy főre terítsenek. Köszönöm. - a komornyik elvette a kabátot, majd egy szobalány jelent meg, aki egy papucsot helyezett a lány lába elé. Ayumi kénytelen volt belemenni a vacsorába, és levette a csizmáját.

A tágas nappaliba vezették, ahol rajta kívül senki sem tartózkodott. Kínjában a kanapéra ült, és onnan bámult az ablakon kifelé. Pár perc múlva lépteket hallott, majd egy csodálkozó fiú lépett be hozzá. A hajáról csöpögött a hó. Tétován elindult felé, majd megállt előtte.
- Tíz perc múlva vacsorázunk. Miért nem üzentél? - ült lassan mellé. A lány lenézett a szőnyegre, igyekezett kevésbé undok lenni.
- Csak pár meghívót akartam elhozni Chiaki szilveszteri bulijához, de a bátyád nem engedett elmenni. - Gaara nézte a lányt. Ayumi folytatta.
- Nem tartottam fontosnak, hogy üzenjek erről... mert tőled még egy karácsonyi köszöntést sem kaptam. - azzal kinézett az ablakon.
- Vettél nekem egy könyvet, amit nem adtál át, hanem ki akartad dobni egy kukába. Ezután nem tudtam hogy reagálnál egy karácsonyi üdvözlésre. - ő továbbra is a kipirult arcot nézte.
- Talán nem is vártál tőlem semmit. Miért nem a klubod elnökétől kérsz ilyesmiket?! - fordult a fiú felé. Ő csak ártatlan képpel bámult a kék szemekbe, és semmit sem értett.
- Miért említed őt? - kérdezte. A lány szemei dühöt és szomorúságot tükröztek. Nem tudta, hogyan feleljen, de ideje sem volt, mert belépett a komornyik, és vacsorára hívta őket.

Az asztal roskadozott a finomságoktól. Mindenki abból választott, amit kívánt. Ayumi beérte pár falattal, mert az előbbi társalgás Gaaraval elvette az étvágyát. A fiú vele szemben foglalt helyet, csendesen étkezett, míg testvérei mindenfélét csacsogtak. A vacsora meglepetésére nem volt rideg. A maga módján meghittség uralkodott rajta. A testvérek beszélgettek, faggatták őt is, és az apjuk már nem volt merő gúny.
- A végén tényleg család lesznek. - mosolyodott el, amire a vele szemben ülő azonnal felfigyelt. Ayumi dühe szállingózni kezdett, és helyette a maró kétségbeesés és féltékenység lépett. Miért képtelen ő normálisan elmondani az érzéseit?!

Később megkapta az elkobzott holmijait, és annak ellenére, hogy nem kérte mégis kísérője akadt hazafelé. Gaara nem csak elkísérni akarta, meg szerette volna beszélni az elmúlt napokat.
Míg a megálló felé bandukoltak, óvatosan kérdezgetni kezdte.
- Mivel bántottalak meg ennyire? - a lányt szíven ütötte a kérdés. Szerencsétlennek fogalma sem volt, miért orrol rá, mégis állta a sarat csendesen. Most már igazságtalannak érezte a saját viselkedését.
- Én... - gyomra remegni kezdett... Talán eljött az ideje mindent elmondani...
Csendesen haladtak a buszállomás felé, Ayumi még mindig a szavakat rágta magában. Csodálta, hogy Gaara nem lett ideges, hogy még makogni sem képes neki. A fiú szokásához híven türelmesen várt. A lány most azon kezdett el dühöngeni, hogy nem kérdezősködik. Aztán csitítgatta magát, hisz nem hibáztathat senkit, csak saját magát.
- Amikor az ajándékot át akartam adni... nos rosszkor érkeztem, és te épp el voltál foglalva. - a vére kezdett ismét lángolni, úgy érezte menten sírnia kell. Gaara várt, nem szólt. Ayumi folytatta:
- Láttam, mennyire jól érzitek magatokat, így úgy éreztem az én ajándékom úgysem érdekelne. Ezért elindultam, hogy kidobjam. - majd tüntetően más felé fordult, csak ne kelljen rá néznie. Gaara ekkor eszmélt rá a bent már elejtett félmondat tartalmára.
- Amit tőled kapok sokkal fontosabb számomra, mint Matsuri vagy a klubja. - a lány továbbra sem nézett rá, de vonásai megfeszültek.
- Edzések után hazakísérsz, programokra jársz velem, és odafigyelsz rám. Egy ideje úgy érzem, csak valami pótlás vagyok számodra, mint egy kishúg. - légzése szaporább lett, zsebeiben turkált, de folytatta.
- Számomra ez nem megfelelő... eleinte többet kaptam, mint kértem, de most... úgy érzem kevés. - Végre elmondta...
Gaara mozdulatai gyorsak voltak. Megállt előtte, majd szó nélkül húzni kezdte az állát. Lehajolt, és...

Hosszú percek múlva ocsúdott csak fel, a zöld szempár őt nézte.
- Úgy éreztem számodra nem jött el az idő további lépésekre, de tévedtem. Többet nem fogok várni. - Ayumi csodálkozva bámult fel rá, sosem gondolta volna, hogy képes ilyen megnyílásra felé. Kezeit a fiú széthúzott kabátja cipzárjára tette, majd lehúzta, a szájához. Ismét...

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés