Ezen a helyen, ilyen körülmények között, a pusztuló természet rideg és taszító világában. A sötétbe öltözött alak hosszan és kitartóan nézegette a fák ágait, keresve a hirtelen jött olvadás okát, de sehogyan sem talált magyarázatot. Világítóan kék szemei hiába látták a természet minden apróságát, ha azok mégsem adtak magyarázatot. Évezredek óta ez az erdő nem változott semmit. Fejlődése megrekedt azon a szinten, mindössze a fák nőttek egyre magasabbra.

A levegő, az illatok, és minden egyéb más egy régi, mndenki által elfeledett világot őrzött meg. Innen menekültek a az emberek a fejlődésbe. Minden innen indult. Ayumi mégis ide tért vissza. Itt akarta felfedezni erejének végleteit... De ezt mostanra elfelejtette. Hónapok teltek el Hagu, Akira és Kurogone társaságában. Ayumi minden erejét és képességét arra használta, hogy meggyógyítsa a beteg Akirát. De minden tudása csődöt mondott. A férfi nem tért magához. Teste azóta is mozdulatlanul feküdt. Ayumi végső megoldásként megpróbálkozott a Jég- Élet Jutsuval. Ez abból áll, hogy az orvosi ninja a beteg szívét lefagyasztja, ez idő közben pedig az egész testében helyre hozza a sérüléseket. Mikor a test ismét elérte a teljesen felgyógyult fázist, akkor olvasztja ki a szívet. Más szóval Ayumi, a beteg és a saját életét is veszélyezteti, amíg önkívületi állapotban van. Ha a szivet nem képes idejében felolvasztani, az akár meg is állhat, de nem az orvosi ninja akarata szerint. Szegény lány már felélte utolsó erejét is. Itt az erdő sötét részén is ezen rágódott. Még nem volt olyan beteg, akit ne tudott volna meggyógyítani. De Akirának még a diagnózisára sem jött rá. Ez a tény teljes mértékben letaglózta. A hiábavaló próbálkozások kimerítették. Ayumi lassan elérte ereje véglegességét. Töprengéséből egy kósza vízcsepp térítette ki. A lány felnézett. És elfogta a döbbenet. A fák legtetején fény szűrődött be. Szikrázó, táncoló, mosolygós fény. Ayumi nem is emlékezett, mikor látta utoljára a nap efféle formáját. Az egyetlen fény, ami mostanában körül vette, az a fáklyák lángja volt a barlang mélyén. De ez a fény a tavaszra emlékeztette. A tavasz pegig a meleget juttatta az eszébe. A forró sivatag, és a szélviharok. Gaara otthona... Gaara... Eszébe jutottak a szerettei. Naruto, Asuka és Chiaki, a mindig ordibáló Kankuro. Vajon Sakura mit tenne ebben a helyzetben? Ayumi lassan újra magához tért. Elindult a barlang iránya felé. Minden lépésnél erőt gyűjtött az emlékeiből. A barátokból, a rokonokból, a szerettekből. Felidézte, mikor a húga és Asuka ellopták Shikamaru cigijét, majd az összeset elszívták, részegen. Eszébe jutott, mikor Kankuro mérgében üldözni kezdte a klón Chiakikat, és mire az összeset szétverte, teljesen kifáradt. És Gaara lassan megtanult mosolyogni. A lány elérte a barlangot. Régen undorodott a barlang védelmi rendszerétől, de mára ez fel sem tűnt neki. Jobb kezével fagyasztott egy hegyes tőrt, majd hevesen megszúrta vele bal kezét. A vért leírhatatlan alakban felfröcskölte a falra, közben valami fura nyelven mormogott. A vért beitta a fal, majd feltárult. Ayumi elindult lassan befelé. A fáklyák fénye valamivel sötétebben világított, mint eddig. A folyosó végén egyenesen Akira szobája felé indult. A fekete hajú lány a férfi ágya mellett térdelt. Tekintete, mint mindig, most is ködös s kiolvashatatlan volt.
- Kérlek, Ayumi. Csak mégegyszer, utoljára, próbáld meg. Kérlek. A kék szemek hosszan, fürkészve nézték őt.
- Szereted, igaz? Szerelmes vagy Akirába.
- Mit számít ez? - Mindig vigyázol rá. Még akkor is itt vagy, amikor pihenned kéne. Minden téren ő neked az első. - Ayumi a férfira nézett.
- Ez lesz az utolsó próbálkozásom. Ha most sem sikerül, keresnetek kell valaki mást, aki több tudással rendelkezik nálam. Vissza megyek a csapatomhoz. Mellettük a helyem. - De hiszen eddzeni jöttél ide! - Esett kétségbe Kurogone. - Azt hittem, ha egyedül edzek, felfedezhetem az erőm minden végletét. De tévedtem. Csapatban többet tanulhatok, mint egyedül. Vissza megyek.
- Rendben, elfogadom a döntésed, Ayumi. De hiányozni fogsz. Ayumi bólintott, és levette kesztyűit.
A fekete hajú lány leült a sarokba. A Jég- Élet Jutsu pillanatok alatt megfagyasztotta Akira szívét. A test nem lélegzett. A férfi sápadt homlokán megdermedt a víz. Ayumi lassan és mélyen lélegzett. Kezei a test minden porcikájában a betegséget keresték. Hosszú percek teltek el. Kurogone némán figyelte az eseményeket. Ayumi homloka elkezdett gyöngyözni. Az orvosi ninja mindent bele adott, ami csak erejéből tellett. A lány levegő után kapkodott, aztán hirtelen abba hagyta az egész koncentrációt. Kimerülve lehuppant a földre.
- Ayumi, jól vagy? - Ugrott hozzá Kurogone.
- Igen, de megint nem történt semmi. - Suttogta kimerülve a kék szemű.
- Sajnálom, de ennél többre nem vagyok képes. Elértem erőm minden határát. Nem tudok segíteni Akirán. Ayumi lassan, szégyenkezve felállt. Elindult az ajtó felé.
- Ayumi! - Szólt a sötét hajú.
- Viszlát, Kurogone. - Köszönt vissza az ajtóból. Nem szeretett volna mást, csak távozni. És még milyen hosszú út áll előtte...

Csapdában vagy,
Kicsi lány -
Hová bújnál,
Ez után -
Nincs menekvés,
Itt a vég -
Jégben ölel A veszély.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés