Gaara a városban sétált, kémlelte az embereket. A legtöbben a párjukkal sétáltak, kézen fogva, hisz most estidő van. Meg-megállt, majd újra sétált.
- Miért olyan fontos a szerelem? - ütött fel benne a gondolat, és nézte, amint egy lány a barátja felé rohan, boldog mosollyal a száján, majd a karjaiba ugrik. Kínosan magamutogatónak találta a jelenetet, de nem tudott elmenni onnan. A lány boldog mosolya valamiért Ayumi nevetésére emlékeztette. Már pedig az elmúlt napokban szinte alig látta a lányt. Tette a dolgát, majd a szobájába zárkózott. Nem jellemző módon...

Nemsokkal később Ayumi az étkezőbe ment, hogy édességet tömjön le a torkán, hátha jót fog tenni a lelkének. Egyedül akart lenni, és tudta, itt senki sem fogja ilyenkor zavarni. Nagyot tévedett. A Kazekage lépett be, majd leült vele szemben egy újsággal a kezében. Egyikük sem szólt. Gaara-tól ez megszokott volt, de Ayumi most duzzogni kezdett. Zavarta, hogy ő ismét nyugodt, semmit sem szól, csak olvas mellette. Hát így ő is szótlanul kortyolta a teáját, és eszébe sem jutott megkínálni a vöröset. Gaara érezte a lány körül áradó szokatlan aurát, nem szólt, de az újság mögül figyelte a mozdulatait.
- Dühösnek tűnik. Még sosem láttam így viselkedni, kivéve ha a húga csinált valami ostobaságot. De rám sosem nézett ilyen villámokat szórva... - nyitotta tágra pupilláit. - Letette a papírt.
- Ayumi - szólt félhangosan. - Miért érzem úgy, hogy megbántottalak valamivel? - A lány ráemelte tekintetét, majd igyekezett kevésbé ingerült szavakkal válaszolni.
- Nem bántottál meg. De azért mégis zavar, hogy az elmúlt napok eseményei csak számomra lettek felkavaróak. - majd kortyolt ismét. Gaara diplomatikusan, átgondoltan válaszolt.
- Biztosan megrázó volt, hogy a jövőbeli énem így viselkedett veled. Talán a két gyerek megjelenése nem is volt annyira sok, mint az. - majd csendben maradt. Ayumi fürkészte az arcát, percekig nem szólt, gyűjtötte a gondolatait, hogy kevésbé legyen hangos... Nem akart ordítani vele, hisz tiszteli ezt a férfit. De egyszer és mindenkorra tudnia kell az érzéseiről... Ülőhelyzetből feltérdelt, majd megtámaszkodott az asztalon. Zihálni kezdett, mielőtt szólt volna. Tudta, ez a megszólalás mégsem olyan lesz, mint szerette volna...
- Megrázó?! Még hogy megrázó?! Az a férfi, vagyis te, vagyis ő szájon csókolt és átölelt! Úgy kezelt, mit a feleségét! Ő te voltál! Mégsem érzel semmit, mióta elmentek? Én úgy érzem elvesztettem valamit, ami fontosabb volt számomra, mint az oxigén! Hogy vagy képes ilyen nyugodtan szólni hozzám, miközben a szívem darabokra tört? Képtelen vagyok csak egyszerűen felettesként nézni rád... Én akarom azt a jövőt... Te pedig egy árva érzésre sem vagy képes... - elhallgatott, majd könnyekre törve kiviharzott a helyiségből. A szobájába rontott, magára zárta, és a kitárta a szekrényét.
- El, el kell mennem... Mit képzeltem?! Hogy majd megszeret, hogy képes leszek megtörni a szíve körüli homokburkot?! - motyogta magának, míg egy táskába dobálta a ruháit.

Nézte, ahogy elrohan, majd felállt. Nem tudta, mit kellene tennie. A mindig határozott Kazekage most kőfalba ütközött. Hosszú percekig csak állt, és téblábolt. Egyetlen ember kivételével még senki sem beszélt így vele. És ez a lány olyan régóta van itt. Ismeri, tiszteli, mégis meglepődött az érzésein.
- Olyan régóta hallgat róluk... - motyogta maga elé. Majd lépett. Lassan a szoba felé ért, és bekopogott. Nem érkezett válasz. Állt még ott, majd ismét kopogott. Sóhajtott, talán majd holnap megpróbál beszélni vele... Míg a folyosón haladt, egyre inkább valami szorítani kezdte belülről. Megfordult, és ismét a szobához sietett. Kopogott, de nem érkezett semmi válasz.
- Ayumi! - szólt, de ismét csend fogadta. Gondolkodás nélkül benyitott. A szoba teljesen üres volt. Tanácstalanul megfordult, és a tető felé vette az irányt. A lány sziluettjét a falu határánál érezte meg...

- Hová mész? - jelent meg előtte egy homokfuvallat ként. Ayumi megtorpant, majd elfordult tőle. Képtelen volt válaszolni neki. A férfi közelebb lépett hozzá, majd ismét megszólalt.
- Ennyire fontos számodra, ez a pár nap? Félredobnád az eddig munkásságodat? - várta a választ. Ayumi sóhajtott, majd bólintott.
- Semmi sincs, amit még mondanom kéne. Mindent hallottál... - de rá sem nézett. A Kazekage nézte az arcát, majd nagy léptekkel hozzálépett. Határozott mozdulattal megragadta a karját és maga elé fordította.
- Ha ennyire fontos, akkor ne menekülj el előle! - Torkolta le, és pont azt tette, amit korábban idősebbik énjétől látott...

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés