Ayumi ekkor odalépett a térdelő Kazekage mellé, és átnézte a sebeit, míg a többiek a vallatóba vitték a fagyott alakot.
- Csak pár horzsolás. - Mosolygott felé. A Kazekage nem szólt, az elmúlt perceken elmélkedett. Valahogy nyugtalanító volt ez a köd...

Napokkal később a férfi már a börtönben ült, 24 órás felügyelet alatt. Ketten sétáltak a folyosón. Ayumi felettesének jelentett a heti állásokról, mígnem egy fehér ködszerű burok jelent meg előttük a folyosón. Hirtelen egy gyermek vágódott ki belőle, homoki ruhát viselt, és szomorú sírásban tört ki a sarokban. Ayumi felsegítette, majd ölébe véve lehúzta pici csuklyáját a fejéről. Erősen vörös, tüskés haját hátrasimította, majd a szemébe nézett. Égszínkék tekintete visszatükröződött rá. -Anya! - szólt pityeregve a gyermek, majd az ölébe borult...
Ayumi hirtelen felismerte a gyermek vonalait. Vörös haj, fekete keretes szemek, szinte ugyanolyan, mint a mellette csodálkozó férfi. Egyetlen kivétellel: a szemei nem zöldek voltak, hanem pont ugyanolyanok mint az övé.
- Ne haragudj, nem én vagyok az anyukád. - mosolygott a kicsire. A gyerek nem volt több 4 évesnél. Megtörölte a szemét, és a csodálkozó felnőttekre nézett. Először a nőre, majd a férfira. Ismét könnyes lett a szeme, és visszabújt a lány mellkasához. Ayumi ölébe vette és a konyhába indult vele.
- A sebeit el kell látnom, és talán étvágya is lesz. Hátha többet tud mondani nekünk. - Nézett Gaara felé. Ő még mindig nem szólt, hanem bólintott és követte a lányt.

A konyhában Ayumi rizsgombócokkal kínálta a csöppséget. A gyerek két kézzel tömni kezdte, majd nevetve hozzá fordult.
- Úgy örülök, hogy legyőztétek apával a bácsit! De hol van öcsi? - majd pislogott felé két falat között. Ayumi nagyot nyelt. Majd ismét. Alaposan átgondolta a gyerek szavait.
- Öcsi? Úgy érted ketten vagytok?! - Azzal szédületes gyorsasággal kivágtatott a helységből, és a korábbi folyosóhoz sietett. Végigjárta az egészet, fel-alá, de semmit sem talált. Majd a folyosó végén egy raktárban mozgolódásra lett figyelmes. Benyitott. Egy barna hajú, zöld szemű csöppség állt vele szemben, kisírt szemekkel. A lány térde esett, majd megölelte a zokogó kisfiút.
- Istenem, hát mégis ketten vagytok! Ne sírj. Nem esett bajod? - mosolygott kedvesen a megszeppent gyermek felé.
Percekkel később már ő is a rizsgombócokat tömte magába, míg a felnőttek puhatolva faggatták őket.
- Hogy kerültetek ide? - kérdezte a lány, miközben forró teát rakott az asztalra. A gyerekek nézték őt, majd a magasabbik megszólalt.
- Te küldtél minket, hogy rejtőzzünk el, hogy segíthess apunak a harcban. - motyogta, majd egy nagyot harapott az ételből. Ayumi egyre vörösebb fejjel nézett rájuk, és kínjában még mosolyogni sem tudott. Kapart a torka. Míg a következő kérdésen törte a fejét, teát töltött ki. Ekkor a kis vörös szólalt meg.
- Apa nem szereti a túl forró teát! - és odamasírozott a pislogó férfi mellé, és kezével megbökte a csészéjét. A tea hőmérséklete jóval lecsökkent. Ettől a pillanattól fogva teljesen bizonyossá vált, hogy a két gyerek hozzájuk tartozik. Mind külsőleg, mint képességügyileg bizonyítékot kaptak efelől. Ayumi úgy érezte menten szívrohamot fog kapni.
- Hogy kerültek ide? És hogyan? - a fejében a kínosabbnál kínosabb kérdések kerülgették egymást. És már nem csak őt kínozták, a vele szemben ülő férfi is egyre feszültebb tekintettel nézett a kicsinyített másai felé...

Hozzászólások megjelenítése

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.