|
08. rész
Az út haza felé nem volt hosszú, csupán kicsit több mint fél óra séta. Ayumi a kabátjába burkolózott, mert átfázott az erős szélben. De nem panaszkodott, mert a mellette lépkedő csendes fiú egy szóval sem méltatta. Ayumi eleinte próbálkozott valami témával, de semmi sem jött össze, mert ő csak nem akart megszólalni. Csalódottan morgolódott egy darabig, majd elkönyvelte, hogy talán jobb is csendesen haza sétálni, ha már szegénynek haza kell kísérnie. Legalább ezzel sem hozza őt kellemetlen helyzetbe.
Már félúton jártak, mikor Gaara lehúzta a kabátját, és ráterítette a lány hátára.
- Kérlek, nem szeretném ha megfáznál! - tiltakozott, de ő nem vette vissza a kabátját. Zsebre dugta a kezeit, és tovább haladt. Ayumi belebújt a jó illatú vászon kabátba, és jókedvűen nézte, ahogy a kezei eltűnnek a hosszú kabátujjakban. A fiú látta a mozdulatait, és elmosolyodott. Ayumi alig hitt a szemének. Annyira meglepődött, hogy közel hajolt hozzá, és az arcába bámult.
- Még sosem láttalak mosolyogni! Gyakrabban kellene! Olyan érzés, mintha kisütött volna a nap! - nevetett rá a zavarban lévő fiúra. Miután látta, mennyire meglepte őt, elpirulva visszalépett normál tempóba. Pár percig csak lépdeltek, majd megkérdezte, fél hangosan.
- Gaara-kun, öhm... Lenne kedved eljönni velem a kiállításra? - nézett felé félszegen. Ő ismét ránézett, figyelte végig.
- Köszönöm a meghívást. Szívesen megnézném veled. - Ayumi majdnem kiugrott a bőréből örömében. Még szerencse, hogy az elpirulása nem látszott a sötétben. Az út maradék szakasza hazafelé már nem is volt olyan kellemetlen, mint az elején... - Késtél! Merre voltál?! A húgod már 20 perce hazaért! Nem együtt mentetek el? - fújtatott Taro, az apjuk, mikor benyitott a bejárati ajtón. Ayumi a meglepetéstől szólni sem tudott. Nem sűrűn fordult elő, hogy vele veszekedjen az apjuk. Pedig Taro igencsak féltette a lányait.
- Elnézését kérem, lekéstük az utolsó járatot, így gyalogolnunk kellett. - hajolt meg a lány kísérője. Taro majdnem hanyatt esett a meglepéstől, de nem hagyhatta figyelmen kívül az udvarias srácot.
- Köszönöm, hogy gondját viselted a lányomnak. Akarod, hogy haza vigyelek autóval? - Gaara bólintott, majd köszönés ként biccentett az ikrekre. Majd távoztak. Mikor bezárult az ajtó, Chiaki szinte belemászott nővére arcába:
- Nem mondod, hogy haza kísért?! Csak nem fogtok randizni? - vigyorgott, mint a tejbe tök. Ayumi megrázta a fejét.
- Naruto-kun kérésére kísért haza.
- Azért mégsem lehetett nagy kényszer neki, mert rád adta a kabátját. - mutatott Chiaki a lányon maradt ruhadarabra. Ayumi azonnal fordult, de közben kapcsolt, hogy valószínűleg már elindultak az autóval, és majd lesz másik alkalma visszaadni a kabátot a jogos tulajdonosának.
Kentaro ágyba parancsolta őket, de azért megjegyezte, hogy reméli mindketten jól választottak. És készüljenek fel a másnapra, mert apjuk biztos elő fogja adni az "De az én kicsi lányaim!" kezdetű monológját...
Napokkal később Ayumi a kiállítás helyszínére ért, a megbeszélt időpontban. Gondolta, hogy Gaara biztos pár percet késik, így a bejárathoz állt. De ő nem jött. Órákkal később sem. Egyre szomorúbban várt, és állta az emberek tekintetét. De ő nem érkezett meg. A záráskor feladta, majd haza indult.
Keserű érzések kerítették hatalmába. Talán mégsem kellett volna így örülnie ennek a programnak...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó