Mindketten nagyon alultápláltak és betegesek voltak. Erejük híján alig tudtak mozogni, és mégis kedves mosollyal az arcukon köszöntötték őt. A lány azonnal látta, legalább 4-5 hétig maradnia kell.
A következő napokban rengeteget virrasztott, dolgozott és javított. Segítség híján a házat egyedül renoválta meg. Chiaki csak hetekkel később érkezett, de még így is sokat kellett segítenie az öreg házon. Hála a sikeres küldetéseknek, és a kitartásuknak, elég pénzük volt a házra. Ayuminak több ideje lett a két beteg ápolására, és a ház is szép lassan helyre jött. Négy héttel a faluba érkezése után végre megpihenhetett. Ha minden jól megy, két hét múlva talán indulhat is vissza a Homokba. Napokkal később a faluba ismeretlen emberek érkeztek, egyre többen és többen. Chiakival épp bevásárló körúton voltak, amikor meglepődve tapasztalták a hirtelen jött embereket.
- Kik ezek? - nézett Chiaki a sok férfira, mert nő egy sem volt köztük.
- Fogalmam sincs, lehet van valami komoly dolog, ami miatt átutaznak a falunkon. - azzal le is tudta a dolgot. Otthon azonban 3 férfi is várta őket. A szüleik teát szolgáltak fel, és kedvesen csacsogtak az idegenekkel. A két lány tágra nyílt szemmel bámulták az embereket, akik pedig őket nézték. Anyjuk a konyhába kísérte őket.
- Kik ezek, anya? - kérdezte Chiaki felettébb ingerülten.
- Ayumi miatt érkeztek hozzánk, ismerkedni szeretnének. - mosolygott kedvesen.
- Velem? Ugyan miért? És egyszerre hárman? - teljesen furcsának érezte a dolgot. Itt valami nincs rendjén.
- Ami azt illeti, ők mindannyian feleséget keresnek... - tette le az asztalra a tálcát. Chiaki hirtelen kiakadt, Ayumi pedig zihálni kezdett:
- Ti el akartok adni valami idegennek?! Ennyire azért nem állunk rosszul! Nem tehetitek ezt meg velem! - Ayumi hangja egyre magasabb frekvencián hangzott, mire Chiaki kirohant a konyhából. Ez már túl sok volt, neki is. Ayumi tekintete választ követelt, képtelen volt elhinni amit látott.
- A város tele van idegen férfiakkal! Ti hívtátok ide őket?! Anya! - egyre dühösebb volt.
- Hát... Tudod Chiaki már megtalálta a párját, de te... szóval sosem említettél egyetlen férfit sem a bátyádon kívül. Ezért úgy gondoltuk, segítünk neked a párkeresésében... így - Ayumi mindig tisztelettudó volt, de most a szülei túlléptek egy határt, ezért közbe szólt:
- Narutonak ehhez semmi köze! És igeni... igenis van számomra fontos férfi! Nem tehetitek meg, hogy idecsődítitek a tehetős férfiakat, hogy talán majd az egyik megtetszik, és hozzá megyek! - zihálta. Az anyja csak nézte őt, és az arca tényleg őszinte volt.
- Nem szerettünk volna ártani neked, csak segíteni. Ez a teher épp elég nehéz rád nézve, nem hogy párt is kell találnod... sajnálom, de már nem tudjuk visszacsinálni. Kénytelen leszel választani közülük... - nézett a lányára.
Ayumi tehetetlenül állt, és könnyekben tört ki. Eddig azt hitte az a legszörnyűbb, hogy el kellett jönnie a Homokból. Most már soha többé nem mehet oda vissza, egy ostoba hagyomány miatt...

Hála az idegeneknek Ayumi egész nap kimonoban és kifestve mászkált, ki kellett szolgálnia mindenkit, beszélgetnie velük és közben teltek a napok. Minden férfi ajánlatot tett neki, és mustrálták ahogy nem szégyellték. Egyik szülő sem örült a dolgoknak, ők azt hitték 3-4 férfi közül kell majd a lányuknak választani, nem pedig ennyiből.
- Már voltak vagy ötvenen az elmúlt másfél héten, de még mindig jönnek! - dühöngött Chiaki, aki tehetetlenül nézte, ahogy a nővéréért versengenek teljesen idegen és vegyes korú férfiak. Ayumi az elmúlt napokban megtört, és már csekély esélyét sem látta a kiútnak. Ő csak a Homokban szeretett volna élni, semmi több...
Másnap kora reggel egy három fős csapat érkezett a házhoz, és bebocsátást kértek reggelire. Chiaki dühöngve ültette le őket a nappaliban, majd szólt Ayuminak. A két kísérő külön helyiségben foglalt helyet, a családdal, míg a kérő egyedül maradt a szobában. Fekete ruhát viselt, ami mindent eltakart rajta, kivéve a szemét. Ayumi igazán rá sem nézett, amikor belépett a vendégeknek fenn tartott helyre, csupán megszokásból tevékenykedett. A szokásos kimonoját viselte, elragadóbb volt, mint valaha, bár a szemei szomorúak voltak, a mosolya pedig üres. Csendesen helyet foglalt a férfivel szemben, lehajtotta a fejét, és kezeit nézte, amelyek megpihentek a lábain.
- Óhajtasz még valamit, uram? - kérdezte alázatosan, ahogy egy igazi vendéglátóhoz illik.
A férfi ivott a teából, és evett pár falatot. Nézte őt, majd mély hangon megszólalt:
- Boldognak kellene lenned. Úgy hallottam sok kérőd akad.
Ayumi mélyet lélegzett, nem akart tiszteletlen lenni ezzel a férfival, aki első benyomásra sokkal intelligensebbnek tűnik, mint az eddigi kérői.
- Bocsáss meg, de úgy érzem, nem érdemlem meg ezt a sok figyelmet... - felelte végül. A férfi nézte őt, majd pár perc múlva ismét megszólalt.
- Téged más zavar. - nézte a lányt, és várta a választ, mert látta, Ayumi fészkelődni kezdett. Arca megfeszült, és szemöldöke összeszűkült. Nem akart felelni, de a mondatok kicsúsztak a száján.
- A szívem már választott valakit... De ő... Ezt már sosem tudja meg... - sóhajtott, és a kezei önkéntelenül is ökölbe szorultak. A férfi letette nyugodtan a csészéjét.
- Kérlek, ülj ide mellém. - mutatott maga mellé. Ayumi helyet foglalt a bal oldalán. A férfi kicsit felé fordult majd hirtelen mozdulattal elkapta a bal kezét, és magához húzta. Annyira gyors volt, hogy Ayumi hirtelen ellenkezni sem tudott. Ekkor közel hajolt hozzá, és alaposan a szemébe nézett. A lány eddig fel sem nézett rá, de most kénytelen volt megnézni az elfedett arcát. A szemei... Őt látták.

Hozzászólások megjelenítése

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.